2001-ben jutottam hozzá életem első mobiltelefonjához. A középiskolában még nem igazán volt rá szükség, nem mellesleg sacc/kb egy embernek volt telefonja az osztályban. (Szerintem most fordított a helyzet az iskolákban, egy diáknak nincs). Pestre jártam technikumba, úgy éreztem szükségem van egy ilyen ketyerére. Elvégre vidéki gyerek a nagyvárosban, nem árt néha egy telefonos segítség. Valójában nem nagyon használtam ki a kütyüt. Úgy őriztem az egyenlegemet, mint t-rex az uzsonnáját. 

 Az első telefonom egy Siemens A35-ös volt. Ez a belépő szintű készülék minden volt csak nagy tudású nem. Lehetett ütni, vágni, leejteni. Komolyabb sérülést nem sikerült okozni vele. Akármennyire fapados volt is a telefon, mégis kellett valakinek, fél év után már új tulajdonost boldogított. Sajnos nem önként váltam meg a telefonomból. 

 Adatok:

 Méret: 116*46*28 mm

 Súly: 122 gramm

                                                           Kijelző: 2 sor

 

A következő versenyző igazi szerethető telefon volt. Maradtam a Siemens gyártmánynál így a C35i lett a következő nyertes (2001). Sokkal használhatóbb kijelzővel rendelkezett, végre lehetett rendesen sms-t olvasni. Az A35-ös egysoros kijelzőjén nem volt túl élvezetes a dolog. Komoly fejlődés volt, hogy a készülék el volt látva Wap böngészővel. Nos ezt a képességét egy percig sem használtam. A telefon a mai napig megvan, bár bekapcsolni már nem lehet. Talán egy új aksival még feléleszthető lenne. Külön élmény volt rajta a dallamszerkesztő, így végre lehetett kevésbé kommersz csengőhangokat komponálni.

 

Adatok:

 Méret: 118*46*21 mm

 Súly: 110 gramm

 Kijelző: 54*101

 

A Samsung SGH C100-al eljött a színes kijelzők ideje (2004). Nagyon menő volt, bár értelme nem sok. Kis kijelző, de mégis megvolt az újdonság varázsa. Az igazi előrelépés a polifonikus csengőhang viszont nagyon kellemes volt. Az anyaghasználat tökéletes, jó hangminőség. Amire kellett, arra jó volt. Telefonálni, sms-t írni... pont. A wap böngésző munkanélküli maradt. Ha belegondolok ezt a szolgáltatást sosem használtam. Az infravörös porton keresztül végre tudtam számítógéppel is kommunikálni. Valahol a Prohardver apróján vásároltam egy sufnitunning  példány, ami bár kicsit érdekesen nézett ki, viszont működött.

 

Adatok

 Méret: 111*45*17 mm

 Súly: 76gramm

 Kijelző: 128*128 UDF

 

2007-ben sikerült kártyafüggetlenül hozzájutni minden idők egyik legjobb telefonjához. A Sonyericson K750i a mai napig jó szolgálja a családot. A telefon igazi jokernek bizonyult. Ekkor a színes kijelző már alapfelszereltségnek számított. Ez volt az első telefonom ami el volt látva fényképezőgéppel, nem is akármilyennel. A párom most is ezt használja fotózásra. Az mp3 lejátszóját szintén maximálisan ki tudtam használni. Egy idő után a telefont céges készülékként hasznosítottam. (Az 1 pálcás fapados nokiánál fényévekkel jobb volt) Jó hosszú készenléti idő, kitűnő hangminőség. A telefon nyugdíjazása a mai napig nincs napirenden. Szerintem amíg el nem halálozik, addig szolgálatban is fog állni. Egyetlen szívfájdalmam, hogy 64bites windows7-el nem igazán tudom összehangolni. A dolog megoldásával küzdök, talán valahogy meg tudom oldani.

 

Adatok:

 Méret: 100*46*20 mm

 Súly: 99 gramm

 Kijelző: 176*220 TFT

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A k750i-vel párhuzamosan 2008-ban szolgálatba állítottam az első okostelefonomat. Az Asus A626-os egy igazi kompromisszumtelefon volt. A különböző telefon tesztekben hangsúlyozták, hogy nem nagyon gyors a telefon, viszont nagyon lassú :). Nos én nem hallgattam a jó szóra, egy igazi csigát vásároltam.  Úgy gondoltam, hogy jó ár/teljesítmény mutatós a telefon, valamilyen szinten az is volt. Nekem szükségem volt egy navigációval ellátott készülékre. Az érintőkijelző már csak egy kis bónusz volt. A készülék hangminősége pocsék volt, a műholdakat meglehetősen lassan találta meg. A telefonhoz gyárilag csomagoltak egy autós tartót, a kényelmes navigációhoz. Ez rendben is volt, viszont a tartó a kialakítása miatt szép lassan tönkretette a telefon burkolatát. Szerencsémre ezt a hibát gariban javították ;) A windows mobile 6.1-es operációs rendszerrel ellátott készülék gyárilag meglehetősen fapados volt. Egy SPB Mobile Shell csodákra volt képes a kezelhetőség terén. A telefon legnagyobb hiánya talán a Wifi mellőzése volt. 2009 nyarától új tulajdonosa lett a készüléknek, remélem jól szolgált nála.

 

Adatok

 Méret: 58*110*15,4

 Súly: 115 gramm

 Kijelző: 240*320 TFT Rezisztív

 

2009 őszén véglegesen megfertőzött az éritőkijelző láz. Nekem egy ilyen telefon kellett, természetesen jó olcsón. Racionális választásnak tűnik a Samsung S5230 néptelefon. A rezisztív kijelzővel ellátott telefon nem volt egy iphone annyi szent. Viszont nem is azt az árkategóriát képviselte. A samsung TouchWiz felületével az elején némileg küzdeni kellett. Megszeretni nem nagyon sikerült, viszont megszoktam.  Jelenleg munkanélküli a telefon, a jövője még nem tisztázott.

 

Adatok:

 Méret: 104*53*11,9 mm

 Súly: 93,5 gramm

 Kijelző: 240*400 TFT Rezisztív

 

A legfrissebb készülék egy nem túl ismert márka képviselője. A Commtiva z71-el jelenleg az ismerkedési szakaszban vagyok. Egy nagyon jó árú és képességű androidos telefonról van szó. A sokak által jobban ismert ZTE Blade volt a másik kiszemelt. Végül túl sok negatív infó keringett a neten a ZTE-ről, így inkább hanyagoltam. Hibás kijelző, fele annyi memória a reklámozottnál. Az új szállítmányok már hibátlanok legutóbbi információim alapján. A Commtiva jelenleg jól szolgál, valószínű hogy cikk is fog születni belőle egyszer. Ez az első androidos telefonom. Gyors, stabil, kényelmes. 

 

Adatok:

 Méret: 114,9*56,8*12,6 mm

 Súly: 114 gramm

 Kijelző: 320*480 TFT-LCD Kapacitív

 Mit hoz a jövő? Október táján lejár a hűségem a Telenor-nál. A terveim szerint maradok az android platfromnál, viszont 4 col alatti kijelzőben már nem gondolkozom. Netezni, néha könyvet olvasni kell a méret.

A bejegyzés trackback címe:

https://kutyuszoba.blog.hu/api/trackback/id/tr992564900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brevis 2011.01.08. 19:51:29

Az én telefon evolúcióm:Ericsson a2618, Ericsson r600,sony ericsson k700,sony ericsson k800,samsung omnia 1. Ezek közül a k800-at szerettem a legjobban, isteni volt a rajta játszott zenének a hangminősége.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2011.01.09. 18:22:10

höh. vegyél egy ipadot. azzal nem lehet telefonálni (ezekkel az új szarokkal is 5%-ot telefonálsz, 95%-ban baszogatod), viszont jó nagy tapperolható felülete van. a kettes padek most jönnek ki az usában, így az egyesek szaré'-hugyé' fogják utánad dobni.

a c100-as leírásánál ugrálsz a jelen és múltidőben.

Pegasus · http://kutyuszoba.blog.hu 2011.01.09. 19:43:38

Sokáig agyaltam tableten, viszont a kezdeti lelkesedés után, alábbhagyott az érdeklődésem. Jelenleg egy Kindle van tervbe véve ebook readernek. Igazából erre kéne egy nagyobb felület. Monitoron kényelmetlen könyvet olvasni, a telefon meg kicsi. Az e-ink ebben a tekintetben mindent visz.

Brannagh · http://studiolum.blog.hu 2011.01.09. 19:54:04

Barátosnékomment: 10 éve kaptam középsulis mobilnak egy Nokia 3310-est, szolgált is bő 8 éven keresztül, semmi pénzért le nem cseréltem volna. Egyrészt nagyon megfelelt arra, amire kellett: telefon, sms, ébresztett reggel és kukacjáték forever, másrészt van némi Esőemberes beütésem. Aztán megörököltem a cikkben is említett K750i-t, ami pluszban még jól fotóz, és 4 órás vonatozás alatt akár ismétlés nélkül is zenélni tud. Öcsém pedig egy esős íjászverseny alkalmából kölcsönvette az én kedveskémet, a régimet, és még aznap el is tüntette. Illetve nem tűnt el, pontosan megmondta, hol hagyta: valahol a réten, Palkonya mellett....
süti beállítások módosítása